2013. augusztus 3., szombat

Levendula-párna

Szerintem a legjobb dolog a nyárban a levendula termés. Július elején lehet leszedni, mostanra kiszáradt és míg eddig az illata és a látványa tette szebbé a lakást, most a ruhásszekrényben kap új szerepet.



Egy kis újrahasznosítást is kitaláltam hozzá; már korábban felkeltette az érdeklődésem a mosás után kidobásra ítélt színfogó kendő, mert egyes mély lila-bordó ruhaadag után gyönyörű színű lesz, miért ne lehetne felhasználni??? :) 



A téglalap alakú kendőket félbehajtottam, végigvarrtam cikk-cakk varrással a gépen és megtöltöttem, majd lezártam. Anyagát tekintve tökéletes a varráshoz és egy rajzszöggel kilyukasztottam néhány helyen, hogy az illat távozhasson a kész párnából.  


Könnyen, gyorsan elkészítettem, s a hűvösebb évszakokban is friss nyár illat lesz a gardróbban!

2013. június 2., vasárnap

Bon Voyage tükör avagy Ikea hack

Szeretem, hogy az Ikeában sok natúr, fából készült lakásdekort lehet kapni. Az alábbi Malmo kis tükröt is onnan szereztem, és fel,,díszítettem" kicsit. Akrilfesték, szalvéta, ragasztó és nyomda kellett hozzá és persze a téma, ami végül Paris - Bon Voyage lett.

A kép nem lett jó minőségű, mert mint látható, a mobilommal készítettem. :)

2013. május 30., csütörtök

Képeslap

Egy gyors készítésű képeslap, nagyon szeretem az új virág mintájú nyomdáimat. :)



2013. május 21., kedd

Happy Birthday képeslap

Ez a képeslap egy barátom születésnapjára készült, próbáltam fiúsra venni a figurát....nehéz a sok rózsaszín-virágos-csipkés csoda után... :)


A gyertyák scrapbook-papírból vannak a háttér pedig a kedvenc fa-erezet mintájú nyomósablonnal készült! A Happy Birthday felirat pedig washi tape.

2013. május 17., péntek

Varrás III.

Továbbra is az általam varrt kiegészítők gyűjteményét osztom meg (I. II.), de lassan újabbakat is fogok készíteni!


Megrendelésre készült notebook-tok, két réteg közé dekorgumi lapokat varrtam, a gép védelme érdekében. (IKEA textil)

Maradék csíkos anyagból készült mobil-tok. (IKEA textil)

Ez is maradék anyagból készült, de aprópénz tárolásra tök jó! (IKEA textil)

Gyerekeknek készült táskák, mintás anyag és régi póló újrafelhasználása. (IKEA textil)

2013. május 16., csütörtök

Nászajándék-kártya

A múltkori lánybúcsú  témánál maradva, az esküvőre készítettem egy kártyát, amely a nászajándékot rejti (majd). :) 

Kártya (bocsi a képminőségért, csak a mobilom volt kéznél)


Készítettem hozzá borítékot is, így együtt szépek! :)


2013. május 15., szerda

Varrás II.

Előző bejegyzésben elkezdtem összegyűjteni az eddigi ,,varromásaimat", szóval ez a folytatás!

Egyik kedvencem! Csíkos-masnis. (IKEA textil)

Rózsás-csipkés táska, nagyon romantikus. (IKEA textil)

Egyszerű bevásárló táska. (IKEA textil)

Megrendelésre készült ez a masnis türkiz táska.